Tervezd a nyugdíjad

Az adategyeztetési eljárásról 3. rész

2015. szeptember 18. - naturevic

Nagyon sok kérdést kaptam az elmúlt két hét szakértői cikkeivel kapcsolatban, mely az adategyeztetési eljárást boncolgatta.

Éppen ezért úgy gondoltam, hogy ezekből szemezgetek, és helyre teszek még néhány dolgot a témával kapcsolatban.

Nos, nézzük, melyek voltak a leggyakrabban előforduló kérdések:

  • Hogyan lehet kezdeményezni az adategyeztetési eljárást, ha valaki nem akarja megvárni a hivatalból történő adategyeztetést?

Válasz: Az adategyeztetési eljárás kérelemre csak elektronikus úton indítható. Elektronikus ügyintézésre az Ügyfélkapun keresztül van lehetőség, ehhez mindenképpen szükséges az Ügyfélkapus regisztráció. A regisztrációs eljárás kezdeményezhető bármelyik okmányirodában, kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, adóhatóság ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten, illetve az interneten is. 

A kérelem elektronikus úton történő benyújtását követően azonban lehetőség van a papír alapú ügyintézésre való áttérésre az erre a célra rendszeresített űrlapon, amely szintén csak elektronikus úton küldhető be.

Ha a hivatal indítja az eljárást, az papíralapon indul.

Fontos, hogy bármelyik eljárás során lehetőség van az elektronikusról hagyományosra, illetve hagyományosról elektronikus ügyintézésre történő áttérésre.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy az e-mail nem felel meg a jogszabályok által meghatározott azonosítási kritériumoknak, ebben a formában adategyeztetési kérelem nem nyújtható be.

 

  • Eljárhat-e helyettem meghatalmazott az adategyeztetési eljárásban?

Válasz: Az adategyeztetési eljárás során meghatalmazott is eljárhat. Fontos azonban, hogy elektronikus ügyintézés keretében az ügyfélkapun keresztül más személy nem járhat el.

 

  • Lezárult az adategyeztetési eljárás. Megkaptam az erről szóló határozatot. Kérhetek-e ismét adategyeztetést?

Válasz: Igen, adategyeztetési eljárás naptári évenként egyszer kezdeményezhető, illetve ha olyan adat vagy egyéb bizonyíték merül fel, amelyeket a korábbi adategyeztetés során nem vizsgáltak.

 

  • Az adategyeztetési eljárás során megállapított adatok módosíthatók-e a későbbiekben?

Válasz: Az adategyeztetési eljárást követően az egyeztetési eljárással érintett és az azt megelőző időszakra nyilvántartott adatok módosíthatók, vagy kiegészíthetők olyan tény, adat vagy más bizonyíték alapján, amelyeket a korábbi egyeztetési eljárásban nem vizsgáltak. Az újabb adategyeztetési eljárás az ügyfél kérelmére vagy hivatalból is indulhat.

 

  • Mit tegyek, ha a nyugdíjbiztosítási igazgatóság által megküldött kimutatás adatai nem helyesek?

Válasz: Amennyiben az adategyeztetési eljárás során a megküldött kimutatás tartalmával valaki nem ért egyet, lehetősége van azt jelezni a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felé. Az észrevételhez, az adatok igazolásához a rendelkezésére álló dokumentumokat csatolni kell. Az eltérés okait a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megvizsgálja, mely során bizonyítási eljárást folytat le. A bizonyítási eljárás végén az illetékes szerv határozatot hoz.

 

Horváth Zsolt, munkaügyi szakértő

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezdanyugdijad.blog.hu/api/trackback/id/tr127798152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása