Tervezd a nyugdíjad

Szolgálati idő - fontos bizonyítékok

2015. szeptember 23. - naturevic

Szakértői cikkeimen keresztül közvetetten már többször felhívtam a figyelmet arra vonatkozóan, hogy milyen fontos a szolgálati idő megállapítása és elismerése szempontjából, hogy esetlegesen bizonyítani tudjuk a szolgálati időnek minősülő időszakokat.

Munkám során sajnos sokszor azt tapasztalom, hogy a munkavállalók kissé hanyagul kezelik azokat a bizonylatokat/iratokat, melyek a nyugdíjigény elbírálása során nélkülözhetetlenek.

Persze az is érthető, ha valaki 20-30 évesen még nem gondolt arra, hogy 40 év múlva pont azon a munkáltatói igazoláson fog múlni a nyugdíjba vonulása, amit egy pár hónapos munkaviszony megszűnésekor kapott. De sajnos ez is előfordulhat, és valljuk be őszintén, senkinek nem mindegy, hogy 65-70 évesen mennyit kell majd dolgoznia, míg végre nyugdíjba vonulhat.

Sokszor az is előfordul, hogy a munkáltató nem, vagy nem megfelelően teljesítette az adatszolgáltatási kötelezettségét. Ilyenkor sokkal nehezebb a hiányzó adatokat beszerezni, főleg, ha a munkáltató már nem is létezik. Ilyen esetekben kiemelt jelentőséggel bír egy általunk régről megőrzött igazolás.

shutterstock_121481821.jpg

Épp ezért szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni a munkaviszony és egyéb jogviszonyok igazolására szolgáló dokumentumok fontosságára, azon belül is az általam kiemelkedően fontosnak tartottakra.

  • Sokak számára ismerősen cseng a „Munkakönyv” elnevezésű kis könyvecske, mely 1950 – 1992 közötti időszakban szolgált a foglalkoztatási nyilvántartás vezetésére. Higgyék el, tapasztalatból mondom, hogy egy fiók mélyén meglapuló Munkakönyv kincset érhet, de legalábbis nyugdíjat.
  • Hasonlóan fontos dokumentum a köznyelvben csak TB kiskönyvként elterjedt „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról” elnevezésű nyomtatvány. Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy átvette a Munkakönyv szerepét, miután azt megszüntették. Aranyszabály, hogy munkavállalóként mindig ragaszkodjunk a biztosítási jogviszonyok TB kiskönyvbe való bevezetéséhez, és egy esetleges jogviszony megszünéskor ne felejtsük el visszakérni a leadott igazolványt!
  • A foglalkoztatói vagy munkaviszony igazolás magáért beszél, hiszen ezzel is hitelt érdemlő módon tudjuk igazolni a szolgálati időnket. Ezt az igazolást minden munkaviszony megszünésekor meg kell kapnunk, erről az Munka Törvénykönyve rendelkezik.
  • A leckekönyv és a katonakönyv szintén lényeges információkat tartalmaz a szolgálati idő szempontjából, hiszen az 1998. január 1-je előtti felsőoktatási intézmény nappali képzésében folytatott tanulmányok idejét, valamint a katonai (polgári) szolgálatban eltöltött időt is bele kell számítani a szolgálati időbe.

Bízom benne, hogy a fenti gondolatébresztő sorok után mindenki egy kicsit körültekintőbben fog eljárni a jogviszony igazolásokat illetően, hiszen a nyugdíja múlhat rajta.

Horváth Zsolt, munkaügyi szakértő

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tervezdanyugdijad.blog.hu/api/trackback/id/tr637811052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gukker 2015.09.24. 14:51:56

Nemcsak nyugdíj múlhat ezen, hanem mondjuk haláleset után a hátramaradott gyermekeknek járó támogatás is.

s 2015.09.24. 16:31:45

Azt hazudták a gecik, hogy lesz egyéni nyugdíj számla. Azon nyilván nem csak a pénz szerepel, hanem a befizetések is. A manyup kherélésével gondolom ment ez is a picsába. Továbbá ott van az adóhivatal. Kik, ha ők nem, nem igaz? Meg a TB? Ezeket a fasz vízfejeket minek tartjuk, ha még arra sem jók, hogy megmondják, hogy ki hány éven át mennyit fizetett be. He?
süti beállítások módosítása