A nyugdíjrendszer az elmúlt években-évtizedekben számos változáson esett át, ezért a fiatal és középkorú dolgozó rétegek fejében meglehetős káosz uralkodik a tekintetben, hogy miből is lesz nyugdíjuk. A magánnyugdíj-rendszer bevezetése, kicsit később kötelezővé tétele, majd a kötelező pénztárak megszüntetése és a dolgozók visszaléptetése az állami nyugdíjrendszer keretei közé sokunknak elvette a kedvét attól, hogy célzott biztosítói termékek igénybevételével próbáljunk hajlott korunkra takarékoskodni.

Nem könnyít ezen a helyzeten a gazdasági válság sem, hiszen – bár erről nem szokás hivatalos színtereken beszélni – szignifikánsan lecsökkent azon munkavállalók száma, akik teljes fizetéssel, bejelentve dolgoznak. Számos felállásban és szerkezetben jutunk hozzá a fizetésünkhöz, amelyek hol tartalmazzák az egyébként kötelező társadalombiztosítása elemeket (mint pl. nyugdíjelőleg), hol pedig nem.

Felmérések szerint a fiatalok körében nem tapasztalható elzárkózás azzal kapcsolatban, hogy érdeklik-e őket olyan előtakarékoskodási lehetőségek, amelyek a nyugdíjas években jövedelemkiegészítést jelenthetnek. Elenyésző részük gondolkodik csak abban, hogy egyáltalán ne fordítson ilyesmire pénzt, mégis csupán kb. minden hatodik fiatal munkavállalónak van valamilyen nyugdíj-előtakarékossága.

Tulajdonképpen nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen a jelen semmivel sem kiszámíthatóbb napjainkban, mint a jövő. Akinek van állása, nem tudhatja, meddig, akinek pedig nincs, örül, ha bármiféle jövedelemhez jut. A fiatalok nagy részének rövid távú célokra sincs lehetősége spórolni, sőt – ha van – időről időre feléli a megtakarítását. Különféle felmérések szerint sokan nyilatkoznak úgy, hogy hajlandóak lemondani az alapvető megélhetésen túli kiadásaik egy részéről – szórakozás, autóvásárlás, elektronikai cikkek megvétele, továbbtanulás, utazás, nyaralás stb. - de az erősen kérdéses, hogy a hajlandóság milyen arányban fordul át tényleges cselekvéssé.